HTML

CTU menni Magyarország!

2010.08.05. 00:30 :: nemacsuka

Az index értesülesei alapján minden okunk megvan arra, hogy feltételezzük, hogy Jack Bauer -- miután a 24 című sorozatot a 8. évad után a Fox felfüggesztette -- átigazol a kormányzati stábba, s Schmidt Pál oldalán láthatjuk viszont. Mint azt az említett cikk is idézi, a Belügyminisztérium már elérhetővé tette a koncepciót, mely alapján a Counter Terrorist Unitot felállítják, immáron nem LA-ben, hanem Budapesten. Noha még a pontos helyszín nem tisztázott, várható, hogy az eredeti alkotók iránti tiszteletből vagy a "budapesti Broadway-n" (a.k.a. Nagymező utca), vagy a Korda studióban fogják felállítani. Tudvalevő hogy a CTU-t már Wayne Palmer elnök is egyszer feloszlatta, a 6. évadban, de már ő sem járt sikerrel, így várható volt, hogy a Fox próbálkozása sem kecsegtethet sok sikerrel. Jack és stábja már dolgoznak a vágóképeken, hogy jobb minőségű terrorellenes produkciókkal szórakoztathassák a nagyérdeműt, mint az az előző kormányzat alatt történt, amikoris tudvalevőleg amatőr felvételeket használtak forrásmegjelölés nélkül a kormányzati show-ban. A produkcióhoz a pirotechnikusokat a lightosra vett tüzijáték stábjából tudja valószínűlg leghamarabb biztosítani a stáb, ami egyszersmind garancia lehet arra is, hogy az előadásokban feltűnhessenek olyan elemek is, melyeket eddig Jack Bauer és az általa vezetett CTU nem tudott bevetni (százszorszép, sőt tulipán formájú lángnyelvek fellobbanása a katartikus dramaturgiai pontokon).

Kérdésünkre, miszerint nem szakmai visszalépés-e mindössze 10 millió ember megmentésén munkálkodni, az eddigi 400 millióval szemben, a színész-szakember azt válaszolta, hogy semmi gond, van ötlete a stábnak arra, hogy a veszélyeztetettséget egész Közép-Európára kiterjesszék (nem árulunk el nagy titkot, hogy a CERN Large Hadron Colliderének kapcsán már felmerült hipotézist -- miszerint inadekvát kezelés esetén fekete lyukat üthetnek a szubatomi ütközések bolygónk míves palástján -- a forgatókönyvírók leporolják). Hozzátette, hogy nagyobb kihívás számára az, hogy az ország kicsinysége miatt tartani lehet attól, hogy a mentés járulékos vesztesége (szakkifejezéssel collateral damage) elérheti az ország populációjának méretét, ez esetben is azonban a sorozat külföldi értékesítése hasznot hajthat az országnak, mely jó fogadtatás esetén ellensúlyozhatja a populáció (a.k.a. nemzet) elvesztését.

Megkérdeztük továbbá azt is, hogy lévén, hogy a CTU a korábbi, a Fox által felkarolt kulturális missziót viszi tovább, így a költségvetéshez terveznek-e a Jankovics Marcell vezette Nemzeti Kulturális Alaptól is kiegészítéseket szerezni, a producer (egy belügyminisztériumi, megát megnevezni nem akaró illetékese) elmondta, hogy egyelőre ez nincs tervbe véve, a jövőben ellenben tervezik filmre vinni a show animációs változatát, s ebben számítanak az NKA támogatására.

Végül ismét Jack Bauerhez fordultunk, azzal a kérdéssel, hogy volt-e kapcsolata, vagy kapcsolatba lépett-e már Hajdú Jánossal, Orbán Viktor Miniszterelnök eddigi személyi testőrével. A hős elmondta, hogy még nem volt szerencséje megismerkedni a szakemberrel, eddig ugyanis Stohl Andrással állt kapcsolatban a menedzsment, s Hajdú János csak az utóbbi hónapokban került képbe. Hozzátette azonban, hogy biztos benne, hogy kifogástalan lesz az együttműködés kettejük között.

 A szerkesztőség egyként szorít, hogy a Terrorelhárítási Központ méltón folytatja korábbi hagyományait és a hazai rajongótábornak igazi autentikus szórakoztatást fog biztosítani.

 

Szólj hozzá! · 1 trackback

süti beállítások módosítása